Bozót Wiki
Register
Advertisement

Ha tyúkokat akarsz tartani, és nem tudod, hogyan kell, akkor nem a legegyszerűbb, ha veszel egy szakkönyvet mert én leírom a lényeget.

Tyúkól[]

Tyúktartáshoz kell egy tyúkól, aminek a mérete a tyúkállományhoz igazodik. De a tyúkól környékén kell lenni egy bekerített pitvarnak is, mert a tyúkok az ólban csak alszanak és tojást tojnak. A tyúk az egy madár, tehát ágon alszik, nem pedig lekuporodva. Ezért a tyúkólban lépcsőzetesen elhelyezett rudaknak, illetve 2×3 cm-es léceknek kell lenni. Sematikus metszeti képek egy tyúkólról. A lécek felső két élét le kell kerekíteni, hogy a tyúkok lábát ne vágja. A tyúkól sarkaiban ki kell alakítani egy-egy fészket, ahová a tyúkok tojni fognak.Melegnek kell lennie a tyúkólban.

Etetés, itatás[]

A tyúkokat természetesen takarmányozni kell + megesznek mindenféle házi hulladékot (a fém, műanyag és üveg kivételével). Takarmányozásra legalkalmasabb a búza, illetve durván darált kukorica (árfüggő). Természetesen a tyúkok isznak is, tehát vízről kell gondoskodni. Nem egyszerű feladat, mert belelépnek és felborítják.

Keltetés[]

A legpraktikusabb megoldás az, ha a jércét kb. másfél évig tojás végett tartjuk, majd levágjuk, mert ezt követve főleg csak etetjük, egyre ritkábban tojik. Természetesen csirkével kell kezdeni a gazdálkodást. Vannak vállalkozások, akik csirkekeltetéssel foglalkoznak és eladják a naposcsibéket. A naposcsibe azonban rettenetesen hőigényes (33 °C kezdő hőfok) tehát az első időben infravörös lámpák alatt kell őket tartani, de úgy hogy ki tudjanak menni alóla, ha nagyon melegük van. A csirkék gyorsan nőnek és a hőigényük is rohamosan csökken. Etetésükre a legalkalmasabb az „indítótáp” de persze ez nem bió. Akkor pedig az apróra darált kukorica a legmegfelelőbb.

Fajták[]

Tyúkok természetesen nem homogén jószágok. Vannak húscsirkék (meg se érik a tyúk kort) ezek 6 hét alatt (a megfelelő táppal) másfél kilóssá nőnek. Na ezt csak érdekességnek írtam. Valójában külön fajta, amit tojás végett tartanak és külön, amit húsáért. Természetesen a legjobb a magyar paraszttyúk, mert nem kényes, de nem is gazdaságos, mert keveset tojik és lassan nő, valamint kistermetű. Ráadásul ezzel nem is foglalkoznak a keltetők.

Tyúkok kezelése[]

A tyúkól ajtót meg kell barkácsolni. Egyfelől kell egy rendes ajtó, ahol átfér egy ember. Másfelől ennek csukva kell lenni, de alul kell hagyni egy 30 x30 cm-es becsukható nyílást, ahol ki-be járkálhatnak. Ezt éjszaka, az állomány „elülése” után be kell csukni.

Kotlás[]

Szembe kell nézned azzal a jelenséggel, hogy a tyúk egy idő után kotlik, azaz tojásokra akar ülni, hogy azokat kikeltse. Ezen időszak alatt természetesen nem tojik, és ez hetekig eltart. Célszerű ezeket levágni (vagy megpróbálhatod, hogy költsön ki csibéket, de akkor kakast is kell tartanod, mert különben a tojás terméketlen). Ha a csibéket kotlós költi ki (20-25tojást tesznek alá), akkor ezekkel nem lesz sok gondod, mert a tyúk vigyáz rájuk és melegen is tartja őket (természetesen nem januárban).

Pitvar[]

Ha macska van a környéken (és miért ne lenne) akkor a pitvar tetejét is érdemes valami hálóval lezárni, mert a macskák a fonott kerítésen fel tudnak mászni, a lyukakat lépcsőfoknak használják. ha ez túl költséges, akkor jó megoldás a kertben (de nem a pitvarban) szabadon mászkáló megfelelő kutya, ami elriasztja (esetleg meg is öli) a macskákat.

Beszerzés[]

Amennyiben valóban „tenyészteni” akarsz, akkor bizonyos helyeken, bizonyos időben még ma is van állatvásár, ahol vehetsz felnőtt tyúkokat és fajkakast is. Ez a beszerzés azért előnyös, mert nem veszel zsákbamacskát, mint a naposcsibe esetében és nem kell mindjárt a naposcsibe kínlódással kezdeni az egészet. Természetesen lehet kapni „hobby” keltetőgépet 80-100 tojás részére, amivel kikeltheted saját tyúkjaid tojásait.

?[]

Menet közben észreveszed, hogy van-e értelme a tyúktartásnak, vagy inkább megtanulsz, tojás nélkül főzni. Én javaslom a belevágást, mert, ha a kezdeti időben nem is nagyon jövedelmező, vagy csak a pénzednél maradsz, ne adjisten, ráfizetsz. Előbb vagy utóbb a tojás nagyon drága lesz, mert néhány dolognál nélkülözhetetlen.

Gondozás[]

Még nem volt szó a másik végtermékről. A tyúkok szarnak is. Ráadásul olyan primitív állatok, amelyek „szobatisztaságra” nem taníthatók meg. Ott szarik, ahol éppen rájön és mindig hígat. Tehát beleszarik a saját ivóvízébe (ha úgy jön ki a lépés), rászarik a saját tojására. És persze éjjel, alvás közben is szarik.
Ezért aztán olyan itatókat készítenek, amin kb. 3 cm átmérőjű lyukak vannak, amibe már tényleg művészet lenne beleszarni. Viszont a tyúkólat kb. két hetente ki kell pucolni. Éppen ezért tanácsos az alját kibetonozni, mert az jól tisztítható és nem árt almot szórni rá, ami felszívja a szart és a szarral együtt kipucolható. Alomnak jó a szalma vagy faforgács. Fűrészpor nem alkalmas (bár azt hinné az ember) mert ezek a barom tyúkok felcsipegethetik és a begyeikben összegyűlt, emészthetetlen fűrészpor, a tyúk életébe is kerülhet. Mint írtam a tyúk fosik, ami néha ráragad a segge körül lévő tollra. Ezt előszeretettel imádják egymásról lecsipegetni, ami a pihe kirángatását is jelentheti. Ebből lehet egy elsebesedés, és mivel a tyúk mindenevő, megeszi a tyúkot is, vagyis kannibál. Ha az állomány egy tagja bármi okból kifolyólag vérzik vagy véres, azt a többi szétszedi. Ebben az esetben a vérző tyúkot vagy elkülöníted, vagy levágod. A vérengzést minél előbb meg kell akadályozni, mert annyira azért nem hülye állat, hogy ilyenre ne szokjon rá percek alatt. A levágott tyúkok belét szokás bedobni a pitvarba, amit az ott lévő tyúkok boldogan fogadnak és egymás csőréből rángatják ki. Ezért a kibontott tyúkbelet egy kicsit összevagdossák. Hogy szar van benne az a tyúkokat nem zavarja. A tyúktartás mellett szól még az is, hogy a tyúktrágya (tyúkszar + alom) rendkívül jó a veteményes kertben. Tény az, hogy trágyázás nélkül konyhakerti sikert ne is várj. Azok a szép, hirdetéseken látható zöldségek nem a puszta földből nőnek ki, csak ezt nem írják rá a vetőmag csomagokra. Előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy a tyúk utál egy helyben kapirgálni és ugye a kert olyan csábítóan zöld. Mint írtam a tyúk egy madár és bizony megpróbál repülni. Ez persze nem sikerül neki, mert évezredek alatt a szárnyaihoz képest a segge túl nehéz lett, de felugráskor, vagy gyors rohanáskor csapkod a szárnyaival és előfordul, hogy átreppen a pitvar kerítésén. Ennek megakadályozása végett a tyúkok szárnyán, adott esetben, a tollakat rövidre kell nyirbálni. A toll olyan, mint nekünk a körmünk. A levágása nem fáj, de azért nem tövig vágjátok. Mondjuk csak a külső egy harmadát. Ez nem egy végleges megoldás, mert a toll tovább nő.

Feldolgozás[]

Aztán eljön a pillanat, amikor kiderül, hogy a tyúkot meg kell enni. Vagy, mert eleve ezért nevelted, vagy, mert már alig tojik. Kiöregedett! Le kell tehát vágnod. Ezt régen a háziasszonyok csinálták, mert élő tyúkot vettek, még a budapesti csarnokokban is. A levágás úgy történik, hogy a tyúkot a lábaid közé fogod és leszorítod. Nem könnyű, mert ha szárnyait kiszabadítja, akkor csapkodni kezd és a madarak szárnyizma erősebb, mint a lábuké. A leszorított tyúknak elkapod a csőrét és a fejét hátrahúzod, hogy a nyaka kidomborodjon. Egy éles kés természetesen elő van készítve, amivel át kell vágni a nyakát, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, mert a nyakán lévő tollat nem lehet átvágni. Első lépésben tehát a torka környékéről a másik kezeddel ki kell tépned a tollakat, le kell csupaszítani a torkát. Közben a tyúk károg, mint az istennyila, a toll pedig nem akar kitépődni, mert kezdetben a számítógép billentyűjéhez szokott ujjaiddal (kegyeleti okokból kifolyólag) nem fejtesz ki kellő erőt. Amikor végre csupasz a nyak és a feleséged 100 méterre elmenekült, akkor egy gyors mozdulattal átvágod a nyakát és a spriccelve kiáramló vért beleengeded egy előre odakészített tálba. Persze a vért fel lehet használni, de ez már gasztronómia. A vért minden levágott állatból le kell csapolni, mert az ilyen húshoz vagyunk szokva. A lelőtt állatokban (szarvas, vaddisznó) a vér benn marad, a hús sötét és jellegzetes „vad” ételek készülnek belőle. Ha ez a fajta tyúkkivégzés megfeküdné a gyomrodat, akkor leírom az alternatívát, amit én magam is alkalmaztam, de ebben az esetben a vér elvész. Szabad helyen a felállított tőkére ráhelyezed a tyúk fejét, miközben a bal kezeddel a két szárnytövet összeszorítva tartod az állatot, majd egy balta segítségével egy jól célzott ütéssel kettévágod a nyakát. Nem könnyű, mert a tyúk a fejét közbe ide-oda mozgatja és ugye az ujjad nem kívánod levágni. De némi gyakorlattal sikerül. Amikor a tyúk feje elrepül, a vére spriccelni kezd, te pedig a fejnélküli tyúkot eldobod. A tyúk nem adja fel, hanem fej nélkül fut két kört, majd összeesik. Ekkor jön a kopasztás. A kopasztáshoz kell egy 10 literes vödör és benn 6-7 liter közel 100 fokos víz. Ebbe bele kell mártani a tyúkot úgy, hogy a lábait fogod, tehát minden toll a forró víz alá kerüljön. Ez a forrázás kábé 2 percig tart (vigyázz, ha tovább tartod a forróvizben, akkor már a bőr is leválik és nagyon megnehezíti a kopasztást), ami után a tyúkot rá kell tenni egy munkapadra és a most már könnyedén kihúzható tollakat ki kell tépni, amíg előtted nem áll a csupasz tyúk hullája. A tyúknál is van rigo mortis, azaz a hulla megmerevedése. Ezért a levágás után a kopasztást rögtön el kell kezdeni. A megmerevedett madarat nehezen lehet kezelni. A lekopasztott tyúkot szépen megmosod és egy másik, tiszta munkaasztalon elkezded a boncolást, természetesen egy jó éles késsel. Az első, nem túl mély vágást a szegycsonttól kezdve egészen közel a segge lyukáig ejted meg. Az elkerülendő veszély a belek átvágása, mert ebben az esetben a tyúk-fos mindent ellep. A segge lyukát körbevágod, kézzel a bordák alatt behatolsz és határozott mozdulattal az egész belső részt kihúzod. A begye könnyen beszakad, ezért a levágandó tyúkot egy napig éheztetik, mert a begyéből se túl gusztusos dolgok jönnek elő. Ha nem szakad be, akkor húzza magával a gigáját is. A többi már adódik. A belső részekből kiszeded a máját, szívét és a zúzáját. A májon fogsz találni egy zöldes zacskót. Ez az epe. Ezt körben ki kell vágni. Ha kifakad, akkor az epe mindenre ráfolyik és az bizony jócskán keserű. A tyúk testével ezt követve azt teszel, amit akarsz. Leves, pörkölt, töltés. Végszó: Első nekifutásra nem fog minden sikerülni, de saját hibádból tanulva gyorsan ki fog alakulni egy rutin.

Szabályozás[]

A tyúkok messziről elkerülik a bazsalikomot, így ha a veteményesbe ültetjük, elkerülik azt is.

Források[]

Antalffy Tibor: Tyúktartás

Advertisement